3. rész Balul elsült este

Lapzárta előtt mindig hajsza uralkodik. Sokszor még az ágyamat sem látom napokig, ami elég kimerítő tud lenni.
Ahogy kivágtam a bejárati ajtót, lerúgtam magamról a fekete fehér kockás tornacipőmet. Elérve a kanapét, arccal előre zuhantam és fájdalmasan sóhajtottam fel.
- Jó reggelt! - érkezett a konyhából a lakótársam hangja.
- Inkább jó éjt! - mondtam eltorzult szájjal. Erőm már nem volt felemelni a fejem. Az egyik kezem lelógott a kanapéról, az egyik díszpárna az arcomba mászott, egy másik meg épp a vesémbe. Szinte el tudtam volna aludni a helyszínen, de a két napi retket magamról le kellett vakarnom, így nehezen, de felálltam és a fürdőnek vettem az irányt.
- Noona, ugye nem felejtetted el az esti programot!?

"Francba!"
Hát persze, hogy elfelejtettem, Nem épp a buli járt a fejemben az elmúlt napokban.  Az elmúlt évben egyetlen koncerten sem voltam, sem bulin, hiába hívtak, pedig régen szinte össze voltunk nőve. Ki sem hagytam volna, de ma már minden megváltozott.
- Ne is gondolj arra, hogy kihagyod. Lesznek hírességek is, hozhatod a kamerádat.
Muszáj volt mosolyognom, ahogy próbált az újságírói énemre hatni, de nem mondtam meg neki, hogy teljesen kiment a fejemből, csak hazudtam:
- Nem felejtettem el, rendelj nekem egy pizzát, alszom egy picit és mehetünk.
Bólintására elsétáltam, egy forró fürdőt venni. A lapzárta porát lemosta rólam, de a fáradtságot nem. Azonnal elaludtam, álmodtam valamit, de négy óra múlva már semmire nem emlékeztem. A hasam korgott, így kénytelen voltam felkelni.
A konyhában csalódás fogadott, mert a pizzának, csak hűlt helye volt. Utolsó reményemmel felemeltem a karton doboz tetejét, de csak pár kósza morzsa árválkodott az alján. Mérgemben visszacsaptam és vettem egy mély levegőt.
- Si Woo!
- Mit kiabálsz? - szólt a hátam mögül, mire megrezzentem.
- Megetted az egész pizzát?
- Éhes voltam... - rántott vállat.
- Látom... - tipegtem közben a hűtőig, de kárnak, mert csak újabb agyvérzés közeli állapotba kerültem. Gondolhattam volna, hogy ha én nem vásárolok be, akkor nincs itthon semmi kézzel fogható és megehető. Végül, csak ezt is szép lassan becsuktam és elindultam felöltözni.
Laza, mégis szexi ruhát vettem fel, ha már egyszer kimozdulok, akkor nézzek már ki úgy, mint akinek van szociális élete. Feszes bőrhatású nadrágot vettem fel és egy fekete csipkés felsőt. A hajamat feltűztem, de meggondoltam magam, végül is nem interjúra megyek, hanem bulizni, így szabadon hagytam a göndör fürtöket.  S ha már lúd, legyen kövér alapon hangsúlyos sminkel egészítettem ki a ma esti szerelésemet.

A nappaliban már Maya is engem várt. Szokásához méltón szoknyát viselt, hiába próbál vagány rocker csajnak tűnni, valahogy mindig vészesen cukira sikerül a szerelése.
- Indulhatunk! - léptem bele a fekete zárt 10 centis sarkú cipőmbe és már léptünk is ki az ajtón. Egy utcai árusnál vettem egy hotdogot és egy limonádét, s míg odaértünk, el is majszoltam. Isteni szerencse volt, hogy nem csöpögtettem le a felsőm, különben mehettem volna haza átöltözni. Taxiba szálltunk és azzal mentünk tovább. Szinte majdnem bealudtam, de erre időm nem volt. Maya folyamatosan csipogott, mint egy gumi kacsa. Nem értettem semmit abból, amit mondott, csak sűrűn bólogattam.

A Crayon Bar egy kívülről átlagos helynek tűnt, mely sárga-lila színekben hirdette a hely nevét óriási táblán a bejárat felett. A sor kígyózott az ajtó előtt, szóval, abból semmit nem láttunk, de mindenkit kikerülve odamentünk a biztonsági őr mellé, ahol egy hölgy szorgosan ellenőrizte a neveket. Egy zártkörű buli, ahová csak azok mehettek be, akiket oda alkalmasnak találnak. Si Woo nélkül valószínű, hogy az őrök vittek volna el a két karomnál fogva, ha megpróbáltam volna bejutni. Még szerencse, hogy ahogy meglátták kedves barátomat Si Woo-t, rögtön elálltak, utat engedve nekünk. Belül már sokkal érdekesebb volt a hely. Két szintes, ami kintről egyáltalán nem látszott. A felső szinten zárt szobák, lent pedig a táncparkett körül óriási bőrrel borított ülőalkalmatosságok sorakoztak, nem túl közel egymáshoz, hogy a vendégeknek legyen személyes terük. Az egyik ilyen helyről integettek nekünk barátaink. A zene halk volt, épp annyira, hogy nem kellett túlordítani magunkat, ha beszélgetni akarnánk.
Régi barátaim, akikkel egykoron egy csapatban voltam, ott vártak ránk fülig érő szájjal és minden féle jóval az asztalon. Maya behuppant a három fiú mellé, aztán Si Woo és végül én ültem le szélre. Örültem, hogy látom őket.
Nate, pont velem szemben ült, azon kívül, hogy Ő volt életem első szerelme, történetesen a csapat dobosa is, aki félig angol, félig pedig koreai, de inkább ázsiai vonásokat örökölt az anyukájától. Mellette a mindig divatos Han ült, a csapat basszusgitárosa. Jó gyerek, bár a hülye is látja rajta, hogy mindig jó anyagi háttérrel rendelkezett.
A mellette ülő énekesről se feledkezzünk meg, aki egy igazi Casanova, Ő Ki Tae, aki mindig vigyorog és nem riad meg a szexista megjegyzésektől sem.
- Húú!!! Anyám! Ah Ri! Nagyon dögös vagy!
Na tessék... Fogadtam volna is rá, hogy Ő lesz az első, aki hozzám szól.
- Rég láttunk! Hogy vagy mostanság? Mióta nem láttunk, csak szebb lettél. - fogta meg az üveg nyakát Han és töltött a részemre előkészített poharamba. Nate csak mosolygott. Éreztem magamon a pillantását, ami nagyon zavaró volt, hisz kínos szakításunk óta nem találkoztunk.
- Ah! Most van együtt a csapat! De jó lett volna együtt maradni. Ha nem mész el ahhoz az ügynökséghez akkor... - tört ki Ki Tae.
- Ne már! Te gyakornok voltál? - lepődött meg Maya. - Csak azt ne mond, hogy a Creativ Ent.-nél, mert hanyatt vágom magam.
- Nem, nem ott volt. Mi is volt a neve annak a cégnek?
Nagyon utáltam ezt a témát, s ezt Si Woo nagyon is tudta. Azt nem, hogy miért, csak azt, hogy utáltam felemlegetni a múltat. A poharamat gyorsan kiürítettem és zavart lettem, ami kissé feltűnő volt. Már akinek...
- Nem hanyagolhatnánk ezt a témát? - kérdezte Si Woo, mire mindenki értetlenül nézett és láttam, hogy a kíváncsiság még mindig ott ült az arcokon.
- Line Entertainment. De már nem létezik a cég. - elégítettem ki mindenki kíváncsiságát, majd gyorsan témát váltottam. - Azt hittem idolok is lesznek itt, de nem nagyon hemzsegnek.
- Hallottam újságíró lettél. Nem akarsz inkább minket menedzselni? Az igazság az, hogy kaptunk egy ajánlatot és senki nem tudna jobban irányítani minket, mint te.
- De jó! - lelkesedtem a hír hallatán, de az ajánlatra csak annyit mondtam: -Majd meggondolom.
- Azért írj rólunk majd egy cikket! Címlapon a "Station". De mielőtt a címlapra kerülnénk, mindjárt kezdünk. Gyertek az első sorba!

A tömeg gyűlni kezdett a színpad előtt, s ahogy elindult az első szám, katarzis féle őrület töltötte meg a termet. Az egész koncert szinte pillanatok alatt elszállt, pedig több mint egy óráról volt szó.
- Utolsó dalunkat szeretnénk a dal szerzőjének ajánlani, aki itt van köreinkben. Ő megálmodta, mi megvalósítottuk. Bang Ah Ri szeretnénk a színpadra kérni.
Meghatódtam Ki Tae szavaitól és már majdnem sírva indultam el a színpadig. Meghajoltam és beálltam közéjük.
- Nélküle, most nem állnánk itt. Az Ő fejéből pattant ki a Station, megálmodta, megvalósította, de sajnos már nem áll köztünk, viszont mindig a csapat része marad!
Erősen fojtogatott a sírás. Annyira szerettem volna ide tartozni. Mindent elrontottam, pedig élhettem volna az álmaimban, megvalósíthattam volna őket... Késő már...
Arcomhoz kaptam a kezem, s Han segítő kezei a vállamra ragadtak.
- Semmi baj! - erőltettem magamra kínos mosolyt, majd elnevettem magam. Szerencsére a gyér fény miatt nem látott semmit rajtam a közönség. Si Woo együtt érzően nézett rám és a bólintásomra várt. Amikor megkapta, már indult is a dal. Egy lassú szám volt Ki Tae előadásában. Visszahúzott a múltba, s nem gondoltam semmi rosszra, csakis a velük eltöltött szép időkre. Mikor még nem volt senki csak mi és az álmainknak éltünk. Addig nem is gondoltam semmi rosszra, míg meg nem láttam a színpad szélénél a múltam egy elég nagy szeletét. A szívem felgyorsult, már nem hallottam a zenét csakis a bennem tomboló vérem zaját. Féltem, nem akartam vele találkozni, nem akartam látni, főleg nem a sejtelmes mosolyt az arcán. Gyorsan el akartam tűnni, túlságosan szem előtt voltam, de tudtam azt is, hogy nem rohanhatok le a színpadról. Szerencsére a dal véget ért és gyors pacsi után elhagytam a terepet, mintha nem történt volna semmi. Kirohantam a hátsó ajtón, hogy kapjak levegőt, de nem igazán segített. Nyugtattam magam és a fejembe vettem, hogy nem fogok elfutni, úgy ahogy évekkel ezelőtt tettem, így hát visszamentem. Leültem a többiekhez.
- Hol voltál? Azt hittük elmentél. - kérdezett rá Maya
- Nem, csak felkavart a zene és kimentem szellőzni.
Ezután egymás után ittam meg a különböző italokat, csak felejtsem el azt az arcot, azt a mosolyt, amit nemrég láttam. Eléggé becsíptem, mert forgott velem a világ. Nem szokásom, mégis úgy éreztem nem tudom feldolgozni a felszínre hozott múltamat.
- Ah Ri! - köszönt rám valaki, de várnom kellett, míg a kettőből egy lesz, hogy felismerjem.
- Oh! - álltam fel és végig néztem rajta. Magamban kontráztam, hogy Ki Kwang piszkosul jól néz ki. Megráztam a fejem, hogy kiverjem belőle a gondolataimat, de lehet rosszul tettem, mert kissé meginogtam a magassarkúban. Ha nem kap el, talán el is dőlök.
- Jól vagy?
- Aha. -vigyorogtam rá, ahogy a karjába kapaszkodtam. - Jó hogy jöttél Ki Kwang, de azt hiszem, hogy nekem mennem kell. Bocsi srácok, majd bepótoljuk. - néztem a bandára - Sziasztok.
- Egyedül? - szólt utánam Ki Kwang
- Noona, várj már! - rohant utánam Si Woo
- Nem lesz semmi baj, fogok egy taxit. Bocsi, hogy elrontottam a bulit.

Kimentem a friss levegőre és magamba szippantottam. Elindultam gyalog, fene tudja, hogy milyen indíttatásból, csak mentem előre, de a kő alattam annyira imbolygott, hogy biztos voltam benne, hogy nem megyek egészen pontosan egyenesen.
- Soha többé nem akarlak látni! - kiáltottam a semmibe és könnyek potyogtak a szememből.
- Ah Ri, gyere hazaviszlek! - fogta meg a karom Ki Kwang
- Mit keresel itt? - néztem rá, de forgott velem a világ - Követtél?
Nem válaszolt a kérdésemre, csak fogott egy taxit és beültetett. Az utolsó kérdés, amire emlékszem, az a "Hol laksz?" volt, de hogy válaszoltam-e rá, azt nem tudom.

2. rész - Egy forró nyári nap

A munkahelyemre érve, már teljesen egyedül maradtam. Maya hallani sem akart arról, hogy a szabadnapján az irodában töltse a napot. Megértettem, de nekem be kellett mennem, hogy folytatni tudjam a cikkemet.
Fekete keretes napszemüvegem majdnem lefolyt az arcomról. A légkondinak is egy ilyen meleg napon kellett felmondania a szolgálatot. Míg a szerelő babrált a szerkezettel, én csak böngésztem egy fehér kis asztali ventilátor társaságában, de semmi használhatót nem találtam. Elegem volt és nagyon melegem. Olyan volt, mintha csak a forró levegőt taszította volna az arcomnak.
A szerelő, szerintem annyit érthetett a szerkezethez, mint én, mert egy órával később is ugyan ott tartott a folyamatban.
- Ahjussi, mennyi időbe telik, mire megjavítja?
- Ennek lehet, hogy annyi… - ahogy kimondta a rémület végigfutott az arcomon. Fogalma sem volt, hogy fogok így dolgozni napokig, mire kikönyörgök egy új rendszert.
- Mi? – tettem fel az amúgy is felesleges kérdést, mintha nem hallottam volna jól, de sajnos tudtam, hogy igen. Csak bámult le rám a létra tetejéről, míg engem elöntött a düh. Teljesen lehetetlen volt ebben a melegben koncentrálni. Egy nagy sóhaj kíséretében, elindultam friss levegőt szívni. – Csinálja meg! – parancsoltam.
- Ezt le kellene szerelnem, nem kaptam meg rá az engedélyt.
- Most kapta meg! –csuktam rá az ajtót és nagyot fújva kiléptem az ajtón.
James, az irattárosunk, értetlenül állt előttem, s félmosolyra húzta a száját. Szerintem nem tudta, hogy hozzám szóljon-e vagy inkább hagyja az egészet a francba. James, velem egyidős volt, vagyis huszonnégy éves. Nem volt külföldi, a neve ne tévesszen meg senkit, csupán, mióta szőkére festette a haját, rengeteg cukkolást kapott bent és rajta maradt ez a becenév. Makulátlan fehér inget viselt, minden nap. Rosszabb időben, megbolondította egy farmerdzsekivel vagy valami hasonlóval. Helyes volt, de az én ízlésemnek azt hiszem túl macsó volt.
- Nyomozni mész, Ah Ri? – tette fel végül a kérdést.
- Nem, csak kávéért megyek, mert megpusztulok az irodámban. Kérsz?
- Nem is kellene ma dolgoznod, de ha már így megkérdezed, akkor egy Americanot kérek.
- Kiszellőztetem a fejem és jövök vissza… A kávéval együtt.
- Oké! Köszi! – vigyorgott rám, s egy gyors intés után nyálazta tovább a papírjait.


Forró nyár tombolt kint. Szívem szerint egy bikiniben rohangáltam volna. Nem mintha olyan sűrűn venném fel az efféle ruhadarabot, de ma elviselhetetlen hőség volt, s mivel bikini hiányban szenvedtem, így egy jegyes kávé volt a következő gondolatom. A közelben volt az egyik kedvenc helyem, aminek, csak „Latte” a neve. Frissen darált kávé illata csapta meg az orrom, ahogy beléptem a teli üveges ajtón. Már jobban éreztem magam, ahogy a bőrömnek feszült a légkondi üdítő áramlata. Leültem egy ablak melletti székre és már jött is oda a középiskolás, nagy valószínűséggel részmunkaidőben dolgozó fiatal lány, fekete kis kötényben, hogy felvegye a rendelésem. Karamellás kávét kértem, jó sok jéggel. Szerettem ezt a helyet, mert mindig volt valami érdekes új zenekar, vagy valami feltörekvő zenész palánta, vagy épp csak promótáló fiatalok, akik a cégük érdekében itt húzzák el a nótájukat. A régi tulajt ismertem, de a mostani egy igazi seggfej. Volt, hogy itt végeztem a kutatásaimat, s próbált megkörnyékezni egy-egy kávéval. Mintha olyan lány lennék, akit a pénz és a koffein lekenyerez. Nem ilyen fából faragtak, s ezt meg is tudta, mikor udvariasan visszautasítottam. Azóta, ha meglát, vesz egy hátra arcot, s mintha észre sem venne, megy tovább. Nagyon helyesnek tartottam ezt a gondolatmenetet.

Ma a kis kávézó gitártól és egy kellemes férfihangtól volt üde. Csak ültem, kortyoltam az időközben megkapott kávémat és hallgattam a hangulatos dalt. Az aszfalt odakint szinte már látható hőhullámokat eresztett ki magától, s örültem neki, hogy most bent ülök a klimatizált helységben.
Három dal után úgy döntöttem, hogy ideje indulnom vissza az irodámba és megvennem a James-nek ígért kávét. Alig hogy a pulthoz értem és kikértem a kávét elvitelre, egy ismerős hang szólított meg.
- Bang Ah Ri riporter, csak nem követ? – Abbahagytam a táskámban való kutakodást, a pénztárcám után, s lentről felfelé végigvezettem az illetőn a tekintetem. Sportcipőt viselt, rövid, térdig érő farmert és fehér pólót. Az arcára érve óriási, vakító Colgate mosoly tárult a szemem elé. Nem válaszoltam a kérdésre. Feltettem egy újat.
- Te játszottál? – utaltam a kezében lévő gitárt látva.
- Ühüm! – bólintott ugyanolyan vidámsággal. Gyorsan összeraktam a képet, hisz jól ismertem a Crative Ent-et.
- Ah~ Kitalálom! Gyakornok vagy a Creative Entertainment-nél!?
- Valami olyasmi, de nem egészen. – rántott vállat – De az igaz, hogy el akartam magam adni. Megveszel Noona?
- Eh? – hirtelen, mintha ezer éve ismertük volna egymást Ki Kwang-al, pedig csak két napja találkoztunk igazán. Mit is válaszolhattam volna? Zavarba jöttem és csak tátottam a szám. Azt hiszem még el is pirultam. A kávé mentett meg, mert pont elém rakták és ki kellett fizetnem. Ahhoz képest, hogy az előbb nem találtam a tárcám, most csak bele kellett nyúlnom a táskámba és már ki is kaptam. Kifizettem és indultam vissza a munkahelyre.
- Noona, miért érdekel ennyire az ügynökség? – kicsit meglepődtem a kérdésen, de már nem voltam zavarban, ideges lettem. Féltem, hogy tud valamit, amit nem kellene.
- Újságíró vagyok, cikket kell írnom. – válaszoltam végül.
- Kicsit kérdezősködtem Maya barátnődtől, remélem, nem gondolsz rólam semmi rosszat.
- Mégis mit gondolhatnék? Hogy egy zaklató vagy? – végignéztem rajta, ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó. – Nem nézem ki belőled. De mégis mikor beszéltél te Mayával és mióta vagytok ilyen jóban?
- Nem zaklatlak, csak leszólított a városban és beszélgettünk. Szóba kerültél és így… - nyitva hagyta a mondat végét- Érdekes dolgokat mondott.
- Ne higgy neki, úgy hülye ahogy van. Nekem viszont vissza kell mennem dolgozni.
- Zavar, ha elkísérlek?
Nem válaszoltam, csak félmosolyra húztam a számat és Ő is ugyanígy tett. Csigaléptekben sétáltunk, a jeges kávé a kezemben már felmelegedett. Ha ránéztem, akaratlanul is a múltam jutott eszembe, de valahogy mégsem zavart. Ki Kwang szimpatikus volt nekem, mint ember, de távolságtartó voltam.
- Azt hittem közvetlenebb ember vagy.
- Az vagyok, csak nem szoktam a Cretiv Entertainment- el bratyizni.
- Miért? – húzta fel a szemöldökét. – Ennyire utálod az ügynökséget?
- Meg van rá az okom…
- Miért érzem azt, hogy jobb, ha nem tudom miről van szó?
- Mert jobb is. – A telefon mentett meg a további kényes beszélgetéstől, de amit hallottam sem volt valami fényes.
- Itt vagyok az ajtóban James. – szóltam bele, de kollégám, már folytatta is tovább. – Mi az, hogy lelépett a szerelő? Mi van a lég kondival? – a hallottak után egy pillanatra elvettem a fülemtől a telefont és mély levegőt vettem az orromon keresztül, majd visszaraktam. – Mindjárt fent vagyok.
- Megnézzem? – ajánlkozott fel Ki Kwang.
- Értesz hozzá? – húztam fel a szemöldököm.
- Ezermester vagyok.
Nem tiltakoztam, nekem már ugyan mindegy volt, csak működjön.
James kezébe nyomtam a kávét és az irodámba mentem. KiKwang mindent alaposan feltérképezett. Szerintem most először járt szerkesztőségben, vagy legalábbis itt még nem volt. Míg Ő bütykölt én próbáltam nem ideges lenni, mivel a ventilátor az asztalomról lesöpört mindent, amit csak tudott, így azokat szedtem össze.
- Megfognád ezt? – nézett hátra.
- Ki? Én? – mutattam magamra
- Van itt még valaki?
- Én tuti nem fogom meg, történni fog velem valami.
- Peches Ah Ri. – nézett a papírjaimra, de aztán meglátta a nem épp jókedvű arckifejezésem egy pillanatra. – Bocsi, csak eszembe jutott. Miért lett ez a beceneved?
- Lássuk csak… A főiskolán elkaptak puskázás közben, természetesen csak egyszer akartam kipróbálni, aztán a tanszobán rám bízták, hogy szellőztessek ki. Megoldottam egy darabig… - vigyorogtam az emléken.
- Kitörted? – nevetett fel.
- Ki. – nevettem én is
- Tényleg hihetetlen vagy.
- Valószínű a világon az egyetlen ilyen peches. – mosolyogtam, míg Ő a segítségem nélkül tovább szerelt. Szerintem rájött, hogy jobb, ha távol tartom magam tőle.
- Nem te vagy az egyetlen. Hyung mesélt nekem a volt barátnőjéről és hasonló volt, mint te.
- Megnyugtató. – mondtam
- Mióta vagy újságíró?
- Két éve, de már a főiskola alatt is szerkesztettem, így mondhatom, hogy négy éve.
Felállt a kütyü mellől.
- Na, ezzel kész volnék… - már csak fel kellene szerelni.
- Megjavítottad?
- Nem… - nevetett- Ennek annyi.
- Remek. – csaptam a combomhoz az összekeveredett papírjaim. – Mivel gondot okoztam, szeretném kifizetni.
- De nem kell.
- Szeretném, nyúltam a táskámért.
- Az eszedbe se jutott, hogy nem ajánlottam volna fel, ha ez gondot okozott volna nekem?
Nem tudtam vele vitatkozni, ebben volt valami.
- Cserébe meghívlak majd valamire.
- Jól hangzik. – biggyesztette az ajkait. Már épp mondani akartam, vagyis helyesbíteni, hogy ez nem randi, mikor ismét megszólalt a telefonom és elfelejtettem mindent az adrenalintól. Nem foglalkoztam senkivel, csak dadogtam tovább a telefonba, miközben cuccokat pakoltam a táskámba.
- Értem! Ott leszünk egy fél óra múlva. Ne adja másnak, megcsinálom! – hadartam, majd letettem a telefont. Kiszaladtam az előtérbe, de James nem volt sehol. Enyhe káromkodás hagyta el a számat.
- Várj meg itt és ne menj sehova. – utasítottam a még mindig az irodámban álló fiút. Bólintására berohantam a kis fürdőszobámba, s átvettem a laza farmeros összeállításomat, egy fekete szűk szoknyámba, amiben valószínű iszonyatosan melegem lesz, s egy fehér blúzt választottam hozzá. Kibontottam a hajam, amilyen gyorsan csak lehetett, s beletúrtam, hogy álljon is valahogy. Körülbelül, mint aki az imént ébredt, de nem tudtam vele mit kezdeni, nem volt rá idő. Sötétebb szemfestéket dobtam fel és piros rúzst. Ugyanolyan piros körömcipő egészítette ki a gyorsan magamra rángatott összeállításomat.
- Kész vagyok. – léptem ki kissé lihegve az ajtón, s a székemben ülő fiúra néztem. Nem szólt, csak tátott szájjal mért végig. Gyorsan lentebb húztam a szoknyámat a combomon. – Mehetünk?
- Elnézést, nem tudja, hogy hol van az a lány, aki az előbb itt volt? – állt meg előttem.
- Ne hülyülj. – zavarba jöttem, de erre most egyáltalán nem volt időm. – Segítesz nekem? – emeltem fel a kamerámat.
- Persze Agasshi, hová kísérjem farmerban és pólóban?
- Egy interjúm lesz és jelenleg te vagy az egyetlen ember, aki ki tud húzni a pácból. Ne aggódj a ruha miatt, megoldjuk. – Már fordultam is ki, egészen a portáig. A portásunk vékony alkatú, idős ember volt. Ő tartotta kézben a rendet a szerkesztőségben. Imádtam reggelente, ahogy üde mosollyal fogad és hangosan szép jó reggelt kíván. Mindig mosolygott és kedves volt velem, akárhányszor találkoztunk.
- Jó napot, Ah Ri kisasszony.
- Jó napot Ajusshi. – ahogy végignéztem rajta, kék nadrágot és fehér inget viselt, a nadrághoz illő zakóval. – Kölcsön adná a zakóját pár órára? – Alig fejeztem be a mondatot és már ki is bújt a ruhából és a kezembe adta. – Köszönöm! – adtam tovább Ki Kwangnak és integetve rohantam ki a hőségtől fülledt utcára. Az utca szélén ugráltam taxi után, s ahogy megállt, már be is pattantam, majd átcsúsztam a túloldalra, hogy kísérőm is be tudjon szállni. Én az autó bal oldalán, Ő pedig a jobb oldalán ült, idegesen morzsolgatva a kezeit. Én csak mosolyogtam ki az ablakon, hogy ne nevessem el magam. Aranyosnak találtam az idegességét. Végül megkérdeztem:
- Ideges vagy?
- Csak egy kicsit. Még sose csináltam ilyet. De talán menni fog a képkészítés.
- Remélem. – nyugtáztam.

A helyszínre érve, megigazítottam a szoknyámat és megköszörültem a torkomat, mielőtt beléptem volna a szobába.
Ahogy kinyitottam egy rövid ruhás lány épp sminket kent fel, a mai riport alanyomra. Udvariasan elnézést kértem és beléptem, nyomomban a kissé feszült Ki Kwang-al, aki lehajtott fejjel követett.
- Jó napot! Bang Ah Ri vagyok. A Bomb News megbízásából vagyunk itt. Én készítem ma az interjút.
- Jó napot! – állt fel, mostanság Korea legfelkapottabb színésznője, hogy üdvözöljön. Széles mosolya volt, ahogy azt illik, szép és megnyerő ruhája volt. Valószínű annyiba is került, mint egy havi fizetésem. Csinos volt és tőlem tudomásom szerint csak 3 évvel idősebb. Rögtön a hátam mögé pillantott, hogy üdvözölje a terem egyetlen férfiját. Kissé balra léptem, hogy helyet adjak.
- Kiki! – kiáltott fel és a fiú nyakába borult.
- Noona! – nyögte a fiú, még mindig az ölelésbe.
- Hogy kerülsz te ide? Csak nem otthagytad a show business-t ?
- Ah~ Még be sem kerültem, hogy hagyhattam volna ott? Csak egy barátomnak segítek. – válaszolta széles mosollyal, én meg kellemetlenül és kissé értetlenül álltam mellettük. – Nagyon csinos vagy Noona. Meglepetésként ért, hogy itt találkozunk újra.
Kezdtem úgy érezni, hogy zavarok. Mert időközben, csak édes hármasban maradtunk a szobában.
- Elnézést, megkezdhetjük a riportot?
- Ah~ Elnézést, persze. – Rögtön helyet foglalt, mint egy igazi előkelőség és bele is kezdtünk. Tökéletes választ adott minden kérdésemre, nem tudtam belekötni, ha akartam volna sem, de nem akartam. Örültem neki, hogy megkaptam ezt a feladatot és nem akartam hálátlan lenni, csak egy jó riportot összerakni. Ettől függetlenül bökte a csőröm a folyamatos turbékolás, így elindultam magamba, miután illedelmes mosollyal elköszöntem, s közöltem, hogy én megyek előbb. Még ki sem értem a bejárati ajtón, de Ki Kwang utolért.
- Ah Ri! – Nem reagáltam, csak próbáltam leinteni egy újabb taxit, miközben folyamatosan szedtem a lábam. – Bang Ah Ri! – még mindig követett és a nevem kiabálta. – Noona!!! – ordította el magát, mire megálltam, s egy taxi is mellettem.
- Köszönöm, hogy ma segítettél. Úgy látom, hogy sok kapcsolatod van, a hírességekkel. – a hangomban némi szarkazmus bujkált, nem tudom, hogy ettől mosolygott, vagy valami egész más miatt. – Felhívnál, ha van valami, ami engem érdekelhet? – nyúltam bele a táskámba, nem törődve a vigyorával, s átnyújtottam neki egyszerű, letisztult névjegykártyámat, egy violinkulccsal a jobb sarkában, majd beszálltam a leintett taximba. Kissé gyerekesnek éreztem magam, de már teljesen mindegy volt.

1 rész- Peches Ah Ri

Két nyögés között próbáltam felmászni egy fára, hogy nagyobb rálátásom legyen az épület ablakaira és így jobb fotót készíthessek az igazgatóról. Nagy nehezen felkúsztam a tetejébe és alighogy kezembe vettem a gépemet, és rendesen ráfókuszáltam az áldozatomra, reccsenés ütötte meg a fülem.
- Aj-Aj – estem pánikba, de már időm sem volt kapaszkodni. Halk sikollyal zuhantam, egyenesen bele a bokorba. Ott feküdtem a gazban, mint valami alkoholista, akinek hosszú éjszakája volt. Bárcsak az lettem volna, akkor nem éreztem volna a finoman sajgó hátsómat.
- Aigooo! – mérgelődtem és nagy nehezen kimásztam a növényzetből.
A balszerencsés áradatnak még nem volt vége, mert a hátam mögött morgást hallottam. Ijedtemben hátra sem mertem nézni, de muszáj volt. Szép lassan megfordultam.
- Csak nyugi kutyuli. Nem bánt a néni. – emeltem fel védekezően a kezem a termetes jószág előtt, teljesen rémülten, majd óvatosan hátrálni kezdtem.
- A francba! – iramodtam neki, mikor láttam a kutyus nem hátrál. – Szedd a lábad! Szedd a lábad! – bíztattam magam, apró visongás közepette. Néha-néha hátranéztem, s kicsit gyorsabbnak bizonyultam az ebnél, de nem sokáig. Megláttam egy biciklit, aminek a csomagtartójára gyorsan felpattantam és hátba verve a kétkerekű gazdáját, siettettem az indulásra.
- Te meg ki vagy? – nézett rám hátra.
- Ne kérdezz, teperj, különben az,- mutattam hátra- kiharap egy darabot a szép hátsódból. – Paskoltam meg a karját fészkelődve. Amint mögém nézett, rögtön a pedálra taposott. – Gyorsabban! – siettettem.
- A francba! Tekerj akkor te. Azt hiszed olyan könnyű.
- Ne panaszkodj már, látom, hogy több van ettől benned. Tekerd! – fintorogtam a tarkójára, majd mikor belegyorsított erősebben szorítottam fekete pólóját és imádkoztam, hogy az eb elfáradjon. Lassulni kezdett és végül megállt.
- Oké! Oké! Leráztuk. – ütöttem meg kissé a hátát újra, hogy megállhat. Kifulladva szállt le a járgányról, s rögtön ledobta magát a fűre. Csak a gépem érdekelt, s, hogy épségben van-e.
- Hála Istennek, nem esett baja. Kösz a segítséget. – intettem, a kifulladt fiúra, s már mentem is volna.
- Ennyi? – szólt utánam. – Magyarázatot nem kapok, miután rám uszítottál egy vérebet?
- Nem uszítottam, engem is kergettek. Nagy különbség. Ez az én szerencsém… - cammogtam.
- De az enyém nem… - lihegte. – Mi történt veled? – mutatott a levelekkel, ágakkal borított öltözetemre, s frizurámra.
- Ja, leestem egy fáról, s alig másztam ki a bokorból, de már rám is támadt az a dög. Brrr… - borzongtam bele az emlékbe, ahogy ott állok vele szemben. Hangtalan nevetésére én is elmosolyodtam. – Mennem kell vissza dolgozni. Ha egyszer talán összefutunk, meghívlak egy kávéra hálából.
- Remélem, amilyen peches vagy, olyan szavatartó. – mutatott rám.
- Ebben biztos lehetsz. – vigyorogtam, majd elindultam.
- Mi a neved? – kiabált utánam. – Csak, hogy megtaláljalak, ha nem tartanád be az ígéreted. – mosolygott rám.
- Bang Ah Ri és a BOMB NEWS riportere vagyok. Könnyen megtalálsz, ha kávét szeretnél inni. – emeltem „v” alakba az ujjam és visszamentem az irodába, ahol a főszerkesztő már idegesen tördelte a kezeit.
- Ah Ri! Hol voltál? Megszerezted a képeket?
- Megvan! – emeltem fel az SD kártyát.
- De mi történt veled? – nézett rám furcsán.
- Semmi különös. –hazudtam, hisz feladaton kívüli kis magán akciómat nem szerettem volna kitárgyalni.
- Azt látom… - fintorgott az ötvenes éveiben járó vén kujon. – Ugye nem megint a Creative Ent. után leselkedtél!?
- Én? Ugyan! – legyintettem. Hazugságom még nekem is átlátszó volt, nem hogy neki, aki ferde szemmel bambult rám. - Főnök, mondtam, hogy letettem arról a sztoriról. – vihogtam, majd leültem az asztalomhoz megírni a szenzációmat. Korrupciós politikai összeesküvés… Már egy hete ezt a cikket tervezem, mindössze a kép hiányzott hozzá. Sikeresen lencsevégre kaptam a titkos megbeszélést egy szállodában, még ha ehhez fel kellett használnom egy barátom ismeretségét. A célért mindent. A holnapi lapban fog megjelenni a cikk és kárörvendően fogom nézni a napi híreket. Utálom a hazug, zsarnokoskodó, önző embereket, ezért, mindent megteszek, hogy leleplezzem őket. Hogy fanatikus vagyok-e? Talán túl szenvedélyes vagyok bizonyos dolgok miatt, de nem vagyok fanatikus. Persze a barátnőm teljesen mást állít rólam.

Egy halom papírkupac és egyebek közepén ültem, mikor csöngettek.
- Gyere be! – kiabáltam, s tovább tömtem a fejem, miközben a gépembe voltam teljesen belebújva.
- Aish! Már megint a twittert bújod, hogy megtudj valamit? A Creative Entertainment minden egyes tagját bekövetted. Aki kapcsolatban van a céggel, azt te tudod. Miért? Miért vagy ilyen megszállott?
- Ugyan már, csak a munkám végzem.
- Kiszúrtad őket magadnak, s addig nem tántorodsz, míg valamit össze nem szedsz róluk.
Felnéztem rá és édesen pislogtam, miközben nagyokat csámcsogtam. Nem szólt semmit, csak nagyot fújva ledobta magát a székre. Nem beszéltem neki magamról soha és most se fogom megtenni. Újra a gépnek szenteltem a figyelmem, s egy képen rögtön meg is akadt a szemem, gyors pörgetésem közepette.
- Omo! – hasított belém a felismerés, ahogy közelebb hajoltam a monitorhoz. – Olyan ismerős ez a srác.
- Melyik? – tolakodott oda Maya. –Nem rossz…
- Tudom már! –ütöttem bele a tenyerembe. – Ez a biciklis srác délutánról.
- Mi van? Mégis mi történt veled?
- Meglett a szenzációm képe, majd leestem egy fáról, s rögtön azután megtámadott egy pitbullnak kinéző véreb, s ahogy kergetett, felpattantam a csomagtartójára, hogy mentsem a bőröm. Röviden tömören ennyi. – rántottam vállat.
- Peches Ah Ri… - ejtette el az orra alatt.
- Szeretem a kutyákat, de az az eb, nekem sok volt. Borzalmas mondhatni, majdnem összecsináltam magam. – fújtam egy nagyot.
- A kutya annyira nem érdekel, de a fiú, annál inkább. Nagyon cuki és szexi.
- Nem ismerem, én csak kölcsönvettem a biciklijét, na, meg a jó kondiját. – vigyorogtam.
- Bemutatod?
- Maya, te süket vagy, vagy hülye? Az imént mondtam el, hogy nem ismerem, de kíváncsi vagyok, hogy miért érdekel egy foglalt nőt más pasi a barátján kívül? Várj… - emeltem fel a kezem – Kitalálom. Összevesztetek.
- Ja… - fintorgott
- Nem vagyok rá kíváncsi. – pattintottam le a témát.
- Akkor meg minek kérdezed? – pukkadt.
- A legjobb barátommal jár a legjobb barátnőm, nem akarok rólatok tudni, minden baromságot.
- Hogy tudsz vele lakni?
- Olcsóbb a lakás… - rántottam vállat és faltam tovább. – Inkább az a kérdés, hogy miért én lakok vele és nem te…
- Úr isten! – csapta magát arcon. - Mi lenne, ha együtt laknánk? Katasztrófa lenne. Megfojtanánk egymást egy kanál vízben.
- Bele se merek gondolni… - böngésztem tovább az oldalon, s rákattintottam a KiKi nevezetű fiú adatlapjára. Kiderült, hogy a Creative Enterteinment-hez kapcsolódik és ezért volt nekem, Isten tudja mióta bejelölve. Szimpátiám rögtön el is szállt, így kiléptem a közösségi oldalról. Végszóra megjelent a lakótársam is Si Woo. Ma is tökéletesen festett. Igazi indie együttes leader egyéniség és úgy is viselkedik, bár kissé nagyképű. Na, jó, nem kicsit, de én már megszoktam. Rosszfiús tekintetét szinte eltakarta, tökéletesen beállított haja. Laza léptekkel lépett a hűtő elé, oldalán csörögtek a nadrágjára aggatott láncok. Maya már rá sem nézett, csak karba tett kézzel fújtatott mellettem.
- Mi van öcsém? Új klubban voltál az este?
- Fogjuk rá… - csapta be a hűtő ajtót és egy palackos vizet tett a magáévá. Néhány korty közben a kanapéhoz sétált komótosan. Ahogy ivott a fél szeme Mayán volt az enyém meg, hol az egyikre tévedt, hol a másikra. Jól összeveszhettek, ha barátnőm rá sem néz.
- Mondtam, hogy nem történt semmi, csak egy szülinapi buli volt. Miért kell ilyen nagy cirkuszt csinálni?
- Azt hiszem, hogy én megyek is. – szedtem össze a laptopom és róka léptekkel átléptem a kupit, amit magam után hagytam.
- Állj csak meg. – fogta meg a grabancom Si Woo. – Mégis hova mész? – húzott vissza.
- Fehér zászlós övezetbe. – futottam el és magamra csaptam a szobám ajtaját. – Nem gondolod, hogy végignézem, ahogy összecsikarjátok egymást, majd édelegtek… - fintorogtam az ajtóra, de nem annak szántam, hanem a nappaliban hangoskodó párnak.
Egy ideig össze-vissza forogtam, de utána hamar rám talált az álom és elnyomott, egészen reggelig. Álmos voltam ma is, mint minden reggel. Az ágy nehezen dobott ki, s úgy indultam neki a napnak, mint egy csiga. Hajam extravagánsan ágaskodott a fejem tetején, pedig egyáltalán nem volt rövid.
A reggeli kávémért indultam a konyhába, ahol a „Good Luck” feliratú bögrémbe töltöttem az illatos koffein adagot. Miután lazán megittam és próbáltam felébredni a fürdőbe vezetett az utam, de ahogy kócos hajamba túrtam és nyitottam volna, az kinyílt előttem és Masa állt velem szemben.
- Kibékültetek… - nyugtáztam, majd vigyorgó arcát eltoltam az útból.
- Bal lábbal keltél? – szólt utánam, de az ajtó azzal a lendülettel csukódott is. Fújtam egyet és a fogkefémért nyúltam. Néha túl sokan vagyunk ebben a házban. Si Woo és Maya, na meg én és a gondolataim.
Bosszús voltam a reggeleken, mert legszívesebben egész nap aludtam volna. Végül is, ha alszom, nem érhet olyan nagy trauma, mint tegnap.
- Jössz már? –dörömböltek az ajtómon.
- Csak egy perc! – kiáltottam ki.
- Az sok, nem tudok várni. – rontott be Si Woo és a WC elé állt. Csak tátottam a félig habos szám.
- Ezt mégis hogy képzelted?
- Nem mész ki? – fordult hátra.
- De! –dobtam le a fogkefém mérgesen. – Ez is az én pechem, hogy veled kell élnem. Elköltözöm! – csaptam be magam mögött kiabálva az ajtót. Szegény ajtókat már sajnáltam a házban. Sokszor elgondolkodtam, hogy melyik fogja tovább bírni a fa vagy a fal…?
Egyenesen a szobámba mentem, ahol már Maya a ruháim között turkálva vigyorgott rám.
- Adj kölcsön valamit. – mondta.
- Nincs dolga a főnökömnek, hogy a titkárnője itt lebzsel?
- Szombat van és egyébként is szabad vagyok ma, ellentétben a pasimmal. Nem lógunk ma együtt?
- Hát nem kellene… - mondtam szarkasztikusan az átlagosnál rosszabb kedvvel.
- De negatív vagy mostanában. Mi van veled? Néha kenyérre lehet kenni, néha meg olyan vagy, mint a pokróc. Kettős személyiséged van, vagy viselkedés zavarod?
- Van nekem hat személyiségem is és ebből az egyik szívesen seggbe rúgna.
- Olyan nekem is szokott lenni… Na, de most komolyan! Menjünk el együtt valahová.
- Dolgoznom kell. – választottam ki magamnak egy fekete rövidnadrágot és egy pólót hozzá, majd beleugrottam, míg Maya megállás nélkül arról panaszkodott, hogy munkamániás is vagyok.
- Legalább hagy menjek el veled.
- Jó! Legalább cipeled ezeket. – nyomtam a kezébe a kamerám és a távcsövem.

A buszon a nap erősen vakított a szemembe és sehol nem volt egy függöny, hogy tenni tudjak ellene. Iszonyú meleg volt és megváltás volt, ahogy leszálltunk. Copfba kötöttem a hajam, hogy ezzel is hűtse a tarkómat a nyári szellő.
- Hová megyünk? – érdeklődött mellettem mai útitársam, de én csak szorgalmasan bújtam a jegyzetfüzetemet.
- Ide. – álltam meg egy alacsony vaskerítés mellett. A kapu bizonyára zárva…
- Ah Ri! – ripakodott rám hihetetlenül. – Miért pont a Creativ? Mikor fogod elmondani, hogy miért vagy rácuppanva erre az ügynökségre?
- Nem vagyok rácuppanva, csak az újságírói megérzéseim azt súgják, hogy lesz itt valami. – néztem bele a kezéből kikapott távcsőbe. – Van ott valami. – fogd meg és add majd fel.
- Mi? – tette fel a kérdést, de akkor én már félig fent is voltam. – Mit csinálsz? – nézett gyorsan körbe, leellenőrizve, hogy figyel-e minket valaki. – Te akarsz címlapra kerülni? Mi van a biztonsági kamerákkal?
- Itt nincsenek, de ezt csak én tudom. – vigyorogtam le rá, majd lenyúltam a kamerámért.
- Te teljesen meghibbantál. Azonnal mássz le onnan.
- Mindjárt jövök. Ne izgulj. – ugrottam egy nagyot és megindultam a fák árnyékában. Egy termetes darab mögül próbáltam ráfókuszálni az első emeleti erkélyre. De alig, hogy ezt megtettem, mozgást észleltem. Valaki felém tartott, és uzsgyi, nekiiramodva futottam vissza.
- Jön valaki. – akasztottam a nyakamba a gépem és mászni kezdtem. Maya teljes kétségbeesésben toporzékolt és sietetett, de a tetejére érve megakadtam.
- Beakadt a nadrágom.
- Ne szívass már! Akaszd ki, vagy szakítsd el, vagy nem tudom, csak mássz le onnan, különben itt hagylak.
- Meg ne próbáld! Inkább szedj le! – mondtam idegesen és kétségbeesetten próbálkoztunk a lehetetlennek tűnővel.
- Hej! Mit csináltok ott? – érkezett is a hang, de nem mertem hátat fordítani, csak szorítottam a szemem.
- Kiki? – tátotta el a száját Maya. – Ah Ri! – rángatta meg a lábam – Ez Ő!
Lassan hátrafordultam és nem tehettem mást, vigyorogtam, mint a vadalma. – He-he-he – hebegtem a felhúzott szemöldökű fiúra.
- A kaput is használhattad volna. – mondta, miután felismert, s kinyitva a kiskaput, kilépett rajta.
„Francba!” –haraptam a számba összeszorított szemekkel. Égtem, mint a rongy.
- Gyere már le onnan! – ripakodott rám a barátnőm.
- De nem tudok… - szűrtem ki halkan.
A Kiki nevezetű fiú – ahogy mi ismertük- csak állt és zsebre dugott kézzel nevetett. Szenvedésemet látva hozzám lépett, majd a derekamnál fogva levett a fémszerkezetről. Ahogy letett a földre, tetőtől talpig vörös voltam, mint egy paradicsom.
- Köszi…
- Tudtam, hogy még találkozni fogunk. – nézett le rám, egészen közelről. Egy lépést hátráltam.
- Jó meleg nyarunk van. – tereltem a történtekről és legyezni kezdtem az arcom.
- Peches Ah Ri… - mormolta Maya.
- Ez a beceneved? – vigyorgott.
- Aha, a közép suliban, mindig így becézték. Ráadásban fogszabályzója, szemüvege és idétlen frizurája volt.
Hitetlenkedve néztem a barátnőmre. Mégis miért mond el rólam ilyen dolgokat egy idegennek? Szerencsére vette a lapot.
- Ahhoz képest elég jól néz ki most. – mosolygott.
- Nekünk most mennünk kell. – hadartam és húztam magam után Mayát.
- Ez már két kávét jelent. Nem fogod megúszni. – mondta, mielőtt, még elindulhattunk volna. Csak egy bólintással válaszoltam és siettünk is.
- Tetszel neki. – vihogott Maya, mire kissé meglöktem, s még mielőtt túl messzire értünk volna megfordultam.
- Egyébként mi a neved?
- Lee Ki Kwang! A nevem Lee Ki Kwang!

Bevezetés

BAD LUCK OR GOOD LUCK 

Bang Ah Ri épphogy betöltötte a 24. életévét, de már egy neves cég gyakornokának mondhatja magát. Hogy mi is Ő valójában? Egy két lábon járó szerencsétlenség, akivel néhanapján, az átlagosnál több szerencsétlen dolog történik, mint az átlag emberrel. Talán szakmájából adódóan, hisz újságíró palánta, a rosszabbik fajtából. Mindennek oka, hogy bosszút álljon egy valakin, aki évekkel azelőtt összetörte őt, így mindig résen van és fényes újságíró karrier áll előtte. De ez az Ő igazi célja?
Egy szerencsétlen nap, szerencsét hoz az életébe, ami talán elfelejteti vele a bosszúját.