1 rész- Peches Ah Ri

Két nyögés között próbáltam felmászni egy fára, hogy nagyobb rálátásom legyen az épület ablakaira és így jobb fotót készíthessek az igazgatóról. Nagy nehezen felkúsztam a tetejébe és alighogy kezembe vettem a gépemet, és rendesen ráfókuszáltam az áldozatomra, reccsenés ütötte meg a fülem.
- Aj-Aj – estem pánikba, de már időm sem volt kapaszkodni. Halk sikollyal zuhantam, egyenesen bele a bokorba. Ott feküdtem a gazban, mint valami alkoholista, akinek hosszú éjszakája volt. Bárcsak az lettem volna, akkor nem éreztem volna a finoman sajgó hátsómat.
- Aigooo! – mérgelődtem és nagy nehezen kimásztam a növényzetből.
A balszerencsés áradatnak még nem volt vége, mert a hátam mögött morgást hallottam. Ijedtemben hátra sem mertem nézni, de muszáj volt. Szép lassan megfordultam.
- Csak nyugi kutyuli. Nem bánt a néni. – emeltem fel védekezően a kezem a termetes jószág előtt, teljesen rémülten, majd óvatosan hátrálni kezdtem.
- A francba! – iramodtam neki, mikor láttam a kutyus nem hátrál. – Szedd a lábad! Szedd a lábad! – bíztattam magam, apró visongás közepette. Néha-néha hátranéztem, s kicsit gyorsabbnak bizonyultam az ebnél, de nem sokáig. Megláttam egy biciklit, aminek a csomagtartójára gyorsan felpattantam és hátba verve a kétkerekű gazdáját, siettettem az indulásra.
- Te meg ki vagy? – nézett rám hátra.
- Ne kérdezz, teperj, különben az,- mutattam hátra- kiharap egy darabot a szép hátsódból. – Paskoltam meg a karját fészkelődve. Amint mögém nézett, rögtön a pedálra taposott. – Gyorsabban! – siettettem.
- A francba! Tekerj akkor te. Azt hiszed olyan könnyű.
- Ne panaszkodj már, látom, hogy több van ettől benned. Tekerd! – fintorogtam a tarkójára, majd mikor belegyorsított erősebben szorítottam fekete pólóját és imádkoztam, hogy az eb elfáradjon. Lassulni kezdett és végül megállt.
- Oké! Oké! Leráztuk. – ütöttem meg kissé a hátát újra, hogy megállhat. Kifulladva szállt le a járgányról, s rögtön ledobta magát a fűre. Csak a gépem érdekelt, s, hogy épségben van-e.
- Hála Istennek, nem esett baja. Kösz a segítséget. – intettem, a kifulladt fiúra, s már mentem is volna.
- Ennyi? – szólt utánam. – Magyarázatot nem kapok, miután rám uszítottál egy vérebet?
- Nem uszítottam, engem is kergettek. Nagy különbség. Ez az én szerencsém… - cammogtam.
- De az enyém nem… - lihegte. – Mi történt veled? – mutatott a levelekkel, ágakkal borított öltözetemre, s frizurámra.
- Ja, leestem egy fáról, s alig másztam ki a bokorból, de már rám is támadt az a dög. Brrr… - borzongtam bele az emlékbe, ahogy ott állok vele szemben. Hangtalan nevetésére én is elmosolyodtam. – Mennem kell vissza dolgozni. Ha egyszer talán összefutunk, meghívlak egy kávéra hálából.
- Remélem, amilyen peches vagy, olyan szavatartó. – mutatott rám.
- Ebben biztos lehetsz. – vigyorogtam, majd elindultam.
- Mi a neved? – kiabált utánam. – Csak, hogy megtaláljalak, ha nem tartanád be az ígéreted. – mosolygott rám.
- Bang Ah Ri és a BOMB NEWS riportere vagyok. Könnyen megtalálsz, ha kávét szeretnél inni. – emeltem „v” alakba az ujjam és visszamentem az irodába, ahol a főszerkesztő már idegesen tördelte a kezeit.
- Ah Ri! Hol voltál? Megszerezted a képeket?
- Megvan! – emeltem fel az SD kártyát.
- De mi történt veled? – nézett rám furcsán.
- Semmi különös. –hazudtam, hisz feladaton kívüli kis magán akciómat nem szerettem volna kitárgyalni.
- Azt látom… - fintorgott az ötvenes éveiben járó vén kujon. – Ugye nem megint a Creative Ent. után leselkedtél!?
- Én? Ugyan! – legyintettem. Hazugságom még nekem is átlátszó volt, nem hogy neki, aki ferde szemmel bambult rám. - Főnök, mondtam, hogy letettem arról a sztoriról. – vihogtam, majd leültem az asztalomhoz megírni a szenzációmat. Korrupciós politikai összeesküvés… Már egy hete ezt a cikket tervezem, mindössze a kép hiányzott hozzá. Sikeresen lencsevégre kaptam a titkos megbeszélést egy szállodában, még ha ehhez fel kellett használnom egy barátom ismeretségét. A célért mindent. A holnapi lapban fog megjelenni a cikk és kárörvendően fogom nézni a napi híreket. Utálom a hazug, zsarnokoskodó, önző embereket, ezért, mindent megteszek, hogy leleplezzem őket. Hogy fanatikus vagyok-e? Talán túl szenvedélyes vagyok bizonyos dolgok miatt, de nem vagyok fanatikus. Persze a barátnőm teljesen mást állít rólam.

Egy halom papírkupac és egyebek közepén ültem, mikor csöngettek.
- Gyere be! – kiabáltam, s tovább tömtem a fejem, miközben a gépembe voltam teljesen belebújva.
- Aish! Már megint a twittert bújod, hogy megtudj valamit? A Creative Entertainment minden egyes tagját bekövetted. Aki kapcsolatban van a céggel, azt te tudod. Miért? Miért vagy ilyen megszállott?
- Ugyan már, csak a munkám végzem.
- Kiszúrtad őket magadnak, s addig nem tántorodsz, míg valamit össze nem szedsz róluk.
Felnéztem rá és édesen pislogtam, miközben nagyokat csámcsogtam. Nem szólt semmit, csak nagyot fújva ledobta magát a székre. Nem beszéltem neki magamról soha és most se fogom megtenni. Újra a gépnek szenteltem a figyelmem, s egy képen rögtön meg is akadt a szemem, gyors pörgetésem közepette.
- Omo! – hasított belém a felismerés, ahogy közelebb hajoltam a monitorhoz. – Olyan ismerős ez a srác.
- Melyik? – tolakodott oda Maya. –Nem rossz…
- Tudom már! –ütöttem bele a tenyerembe. – Ez a biciklis srác délutánról.
- Mi van? Mégis mi történt veled?
- Meglett a szenzációm képe, majd leestem egy fáról, s rögtön azután megtámadott egy pitbullnak kinéző véreb, s ahogy kergetett, felpattantam a csomagtartójára, hogy mentsem a bőröm. Röviden tömören ennyi. – rántottam vállat.
- Peches Ah Ri… - ejtette el az orra alatt.
- Szeretem a kutyákat, de az az eb, nekem sok volt. Borzalmas mondhatni, majdnem összecsináltam magam. – fújtam egy nagyot.
- A kutya annyira nem érdekel, de a fiú, annál inkább. Nagyon cuki és szexi.
- Nem ismerem, én csak kölcsönvettem a biciklijét, na, meg a jó kondiját. – vigyorogtam.
- Bemutatod?
- Maya, te süket vagy, vagy hülye? Az imént mondtam el, hogy nem ismerem, de kíváncsi vagyok, hogy miért érdekel egy foglalt nőt más pasi a barátján kívül? Várj… - emeltem fel a kezem – Kitalálom. Összevesztetek.
- Ja… - fintorgott
- Nem vagyok rá kíváncsi. – pattintottam le a témát.
- Akkor meg minek kérdezed? – pukkadt.
- A legjobb barátommal jár a legjobb barátnőm, nem akarok rólatok tudni, minden baromságot.
- Hogy tudsz vele lakni?
- Olcsóbb a lakás… - rántottam vállat és faltam tovább. – Inkább az a kérdés, hogy miért én lakok vele és nem te…
- Úr isten! – csapta magát arcon. - Mi lenne, ha együtt laknánk? Katasztrófa lenne. Megfojtanánk egymást egy kanál vízben.
- Bele se merek gondolni… - böngésztem tovább az oldalon, s rákattintottam a KiKi nevezetű fiú adatlapjára. Kiderült, hogy a Creative Enterteinment-hez kapcsolódik és ezért volt nekem, Isten tudja mióta bejelölve. Szimpátiám rögtön el is szállt, így kiléptem a közösségi oldalról. Végszóra megjelent a lakótársam is Si Woo. Ma is tökéletesen festett. Igazi indie együttes leader egyéniség és úgy is viselkedik, bár kissé nagyképű. Na, jó, nem kicsit, de én már megszoktam. Rosszfiús tekintetét szinte eltakarta, tökéletesen beállított haja. Laza léptekkel lépett a hűtő elé, oldalán csörögtek a nadrágjára aggatott láncok. Maya már rá sem nézett, csak karba tett kézzel fújtatott mellettem.
- Mi van öcsém? Új klubban voltál az este?
- Fogjuk rá… - csapta be a hűtő ajtót és egy palackos vizet tett a magáévá. Néhány korty közben a kanapéhoz sétált komótosan. Ahogy ivott a fél szeme Mayán volt az enyém meg, hol az egyikre tévedt, hol a másikra. Jól összeveszhettek, ha barátnőm rá sem néz.
- Mondtam, hogy nem történt semmi, csak egy szülinapi buli volt. Miért kell ilyen nagy cirkuszt csinálni?
- Azt hiszem, hogy én megyek is. – szedtem össze a laptopom és róka léptekkel átléptem a kupit, amit magam után hagytam.
- Állj csak meg. – fogta meg a grabancom Si Woo. – Mégis hova mész? – húzott vissza.
- Fehér zászlós övezetbe. – futottam el és magamra csaptam a szobám ajtaját. – Nem gondolod, hogy végignézem, ahogy összecsikarjátok egymást, majd édelegtek… - fintorogtam az ajtóra, de nem annak szántam, hanem a nappaliban hangoskodó párnak.
Egy ideig össze-vissza forogtam, de utána hamar rám talált az álom és elnyomott, egészen reggelig. Álmos voltam ma is, mint minden reggel. Az ágy nehezen dobott ki, s úgy indultam neki a napnak, mint egy csiga. Hajam extravagánsan ágaskodott a fejem tetején, pedig egyáltalán nem volt rövid.
A reggeli kávémért indultam a konyhába, ahol a „Good Luck” feliratú bögrémbe töltöttem az illatos koffein adagot. Miután lazán megittam és próbáltam felébredni a fürdőbe vezetett az utam, de ahogy kócos hajamba túrtam és nyitottam volna, az kinyílt előttem és Masa állt velem szemben.
- Kibékültetek… - nyugtáztam, majd vigyorgó arcát eltoltam az útból.
- Bal lábbal keltél? – szólt utánam, de az ajtó azzal a lendülettel csukódott is. Fújtam egyet és a fogkefémért nyúltam. Néha túl sokan vagyunk ebben a házban. Si Woo és Maya, na meg én és a gondolataim.
Bosszús voltam a reggeleken, mert legszívesebben egész nap aludtam volna. Végül is, ha alszom, nem érhet olyan nagy trauma, mint tegnap.
- Jössz már? –dörömböltek az ajtómon.
- Csak egy perc! – kiáltottam ki.
- Az sok, nem tudok várni. – rontott be Si Woo és a WC elé állt. Csak tátottam a félig habos szám.
- Ezt mégis hogy képzelted?
- Nem mész ki? – fordult hátra.
- De! –dobtam le a fogkefém mérgesen. – Ez is az én pechem, hogy veled kell élnem. Elköltözöm! – csaptam be magam mögött kiabálva az ajtót. Szegény ajtókat már sajnáltam a házban. Sokszor elgondolkodtam, hogy melyik fogja tovább bírni a fa vagy a fal…?
Egyenesen a szobámba mentem, ahol már Maya a ruháim között turkálva vigyorgott rám.
- Adj kölcsön valamit. – mondta.
- Nincs dolga a főnökömnek, hogy a titkárnője itt lebzsel?
- Szombat van és egyébként is szabad vagyok ma, ellentétben a pasimmal. Nem lógunk ma együtt?
- Hát nem kellene… - mondtam szarkasztikusan az átlagosnál rosszabb kedvvel.
- De negatív vagy mostanában. Mi van veled? Néha kenyérre lehet kenni, néha meg olyan vagy, mint a pokróc. Kettős személyiséged van, vagy viselkedés zavarod?
- Van nekem hat személyiségem is és ebből az egyik szívesen seggbe rúgna.
- Olyan nekem is szokott lenni… Na, de most komolyan! Menjünk el együtt valahová.
- Dolgoznom kell. – választottam ki magamnak egy fekete rövidnadrágot és egy pólót hozzá, majd beleugrottam, míg Maya megállás nélkül arról panaszkodott, hogy munkamániás is vagyok.
- Legalább hagy menjek el veled.
- Jó! Legalább cipeled ezeket. – nyomtam a kezébe a kamerám és a távcsövem.

A buszon a nap erősen vakított a szemembe és sehol nem volt egy függöny, hogy tenni tudjak ellene. Iszonyú meleg volt és megváltás volt, ahogy leszálltunk. Copfba kötöttem a hajam, hogy ezzel is hűtse a tarkómat a nyári szellő.
- Hová megyünk? – érdeklődött mellettem mai útitársam, de én csak szorgalmasan bújtam a jegyzetfüzetemet.
- Ide. – álltam meg egy alacsony vaskerítés mellett. A kapu bizonyára zárva…
- Ah Ri! – ripakodott rám hihetetlenül. – Miért pont a Creativ? Mikor fogod elmondani, hogy miért vagy rácuppanva erre az ügynökségre?
- Nem vagyok rácuppanva, csak az újságírói megérzéseim azt súgják, hogy lesz itt valami. – néztem bele a kezéből kikapott távcsőbe. – Van ott valami. – fogd meg és add majd fel.
- Mi? – tette fel a kérdést, de akkor én már félig fent is voltam. – Mit csinálsz? – nézett gyorsan körbe, leellenőrizve, hogy figyel-e minket valaki. – Te akarsz címlapra kerülni? Mi van a biztonsági kamerákkal?
- Itt nincsenek, de ezt csak én tudom. – vigyorogtam le rá, majd lenyúltam a kamerámért.
- Te teljesen meghibbantál. Azonnal mássz le onnan.
- Mindjárt jövök. Ne izgulj. – ugrottam egy nagyot és megindultam a fák árnyékában. Egy termetes darab mögül próbáltam ráfókuszálni az első emeleti erkélyre. De alig, hogy ezt megtettem, mozgást észleltem. Valaki felém tartott, és uzsgyi, nekiiramodva futottam vissza.
- Jön valaki. – akasztottam a nyakamba a gépem és mászni kezdtem. Maya teljes kétségbeesésben toporzékolt és sietetett, de a tetejére érve megakadtam.
- Beakadt a nadrágom.
- Ne szívass már! Akaszd ki, vagy szakítsd el, vagy nem tudom, csak mássz le onnan, különben itt hagylak.
- Meg ne próbáld! Inkább szedj le! – mondtam idegesen és kétségbeesetten próbálkoztunk a lehetetlennek tűnővel.
- Hej! Mit csináltok ott? – érkezett is a hang, de nem mertem hátat fordítani, csak szorítottam a szemem.
- Kiki? – tátotta el a száját Maya. – Ah Ri! – rángatta meg a lábam – Ez Ő!
Lassan hátrafordultam és nem tehettem mást, vigyorogtam, mint a vadalma. – He-he-he – hebegtem a felhúzott szemöldökű fiúra.
- A kaput is használhattad volna. – mondta, miután felismert, s kinyitva a kiskaput, kilépett rajta.
„Francba!” –haraptam a számba összeszorított szemekkel. Égtem, mint a rongy.
- Gyere már le onnan! – ripakodott rám a barátnőm.
- De nem tudok… - szűrtem ki halkan.
A Kiki nevezetű fiú – ahogy mi ismertük- csak állt és zsebre dugott kézzel nevetett. Szenvedésemet látva hozzám lépett, majd a derekamnál fogva levett a fémszerkezetről. Ahogy letett a földre, tetőtől talpig vörös voltam, mint egy paradicsom.
- Köszi…
- Tudtam, hogy még találkozni fogunk. – nézett le rám, egészen közelről. Egy lépést hátráltam.
- Jó meleg nyarunk van. – tereltem a történtekről és legyezni kezdtem az arcom.
- Peches Ah Ri… - mormolta Maya.
- Ez a beceneved? – vigyorgott.
- Aha, a közép suliban, mindig így becézték. Ráadásban fogszabályzója, szemüvege és idétlen frizurája volt.
Hitetlenkedve néztem a barátnőmre. Mégis miért mond el rólam ilyen dolgokat egy idegennek? Szerencsére vette a lapot.
- Ahhoz képest elég jól néz ki most. – mosolygott.
- Nekünk most mennünk kell. – hadartam és húztam magam után Mayát.
- Ez már két kávét jelent. Nem fogod megúszni. – mondta, mielőtt, még elindulhattunk volna. Csak egy bólintással válaszoltam és siettünk is.
- Tetszel neki. – vihogott Maya, mire kissé meglöktem, s még mielőtt túl messzire értünk volna megfordultam.
- Egyébként mi a neved?
- Lee Ki Kwang! A nevem Lee Ki Kwang!