A munkahelyemre érve, már teljesen egyedül maradtam. Maya hallani sem akart arról, hogy a szabadnapján az irodában töltse a napot. Megértettem, de nekem be kellett mennem, hogy folytatni tudjam a cikkemet.
Fekete keretes napszemüvegem majdnem lefolyt az arcomról. A légkondinak is egy ilyen meleg napon kellett felmondania a szolgálatot. Míg a szerelő babrált a szerkezettel, én csak böngésztem egy fehér kis asztali ventilátor társaságában, de semmi használhatót nem találtam. Elegem volt és nagyon melegem. Olyan volt, mintha csak a forró levegőt taszította volna az arcomnak.
A szerelő, szerintem annyit érthetett a szerkezethez, mint én, mert egy órával később is ugyan ott tartott a folyamatban.
- Ahjussi, mennyi időbe telik, mire megjavítja?
- Ennek lehet, hogy annyi… - ahogy kimondta a rémület végigfutott az arcomon. Fogalma sem volt, hogy fogok így dolgozni napokig, mire kikönyörgök egy új rendszert.
- Mi? – tettem fel az amúgy is felesleges kérdést, mintha nem hallottam volna jól, de sajnos tudtam, hogy igen. Csak bámult le rám a létra tetejéről, míg engem elöntött a düh. Teljesen lehetetlen volt ebben a melegben koncentrálni. Egy nagy sóhaj kíséretében, elindultam friss levegőt szívni. – Csinálja meg! – parancsoltam.
- Ezt le kellene szerelnem, nem kaptam meg rá az engedélyt.
- Most kapta meg! –csuktam rá az ajtót és nagyot fújva kiléptem az ajtón.
James, az irattárosunk, értetlenül állt előttem, s félmosolyra húzta a száját. Szerintem nem tudta, hogy hozzám szóljon-e vagy inkább hagyja az egészet a francba. James, velem egyidős volt, vagyis huszonnégy éves. Nem volt külföldi, a neve ne tévesszen meg senkit, csupán, mióta szőkére festette a haját, rengeteg cukkolást kapott bent és rajta maradt ez a becenév. Makulátlan fehér inget viselt, minden nap. Rosszabb időben, megbolondította egy farmerdzsekivel vagy valami hasonlóval. Helyes volt, de az én ízlésemnek azt hiszem túl macsó volt.
- Nyomozni mész, Ah Ri? – tette fel végül a kérdést.
- Nem, csak kávéért megyek, mert megpusztulok az irodámban. Kérsz?
- Nem is kellene ma dolgoznod, de ha már így megkérdezed, akkor egy Americanot kérek.
- Kiszellőztetem a fejem és jövök vissza… A kávéval együtt.
- Oké! Köszi! – vigyorgott rám, s egy gyors intés után nyálazta tovább a papírjait.
Forró nyár tombolt kint. Szívem szerint egy bikiniben rohangáltam volna. Nem mintha olyan sűrűn venném fel az efféle ruhadarabot, de ma elviselhetetlen hőség volt, s mivel bikini hiányban szenvedtem, így egy jegyes kávé volt a következő gondolatom. A közelben volt az egyik kedvenc helyem, aminek, csak „Latte” a neve. Frissen darált kávé illata csapta meg az orrom, ahogy beléptem a teli üveges ajtón. Már jobban éreztem magam, ahogy a bőrömnek feszült a légkondi üdítő áramlata. Leültem egy ablak melletti székre és már jött is oda a középiskolás, nagy valószínűséggel részmunkaidőben dolgozó fiatal lány, fekete kis kötényben, hogy felvegye a rendelésem. Karamellás kávét kértem, jó sok jéggel. Szerettem ezt a helyet, mert mindig volt valami érdekes új zenekar, vagy valami feltörekvő zenész palánta, vagy épp csak promótáló fiatalok, akik a cégük érdekében itt húzzák el a nótájukat. A régi tulajt ismertem, de a mostani egy igazi seggfej. Volt, hogy itt végeztem a kutatásaimat, s próbált megkörnyékezni egy-egy kávéval. Mintha olyan lány lennék, akit a pénz és a koffein lekenyerez. Nem ilyen fából faragtak, s ezt meg is tudta, mikor udvariasan visszautasítottam. Azóta, ha meglát, vesz egy hátra arcot, s mintha észre sem venne, megy tovább. Nagyon helyesnek tartottam ezt a gondolatmenetet.
Ma a kis kávézó gitártól és egy kellemes férfihangtól volt üde. Csak ültem, kortyoltam az időközben megkapott kávémat és hallgattam a hangulatos dalt. Az aszfalt odakint szinte már látható hőhullámokat eresztett ki magától, s örültem neki, hogy most bent ülök a klimatizált helységben.
Három dal után úgy döntöttem, hogy ideje indulnom vissza az irodámba és megvennem a James-nek ígért kávét. Alig hogy a pulthoz értem és kikértem a kávét elvitelre, egy ismerős hang szólított meg.
- Bang Ah Ri riporter, csak nem követ? – Abbahagytam a táskámban való kutakodást, a pénztárcám után, s lentről felfelé végigvezettem az illetőn a tekintetem. Sportcipőt viselt, rövid, térdig érő farmert és fehér pólót. Az arcára érve óriási, vakító Colgate mosoly tárult a szemem elé. Nem válaszoltam a kérdésre. Feltettem egy újat.
- Te játszottál? – utaltam a kezében lévő gitárt látva.
- Ühüm! – bólintott ugyanolyan vidámsággal. Gyorsan összeraktam a képet, hisz jól ismertem a Crative Ent-et.
- Ah~ Kitalálom! Gyakornok vagy a Creative Entertainment-nél!?
- Valami olyasmi, de nem egészen. – rántott vállat – De az igaz, hogy el akartam magam adni. Megveszel Noona?
- Eh? – hirtelen, mintha ezer éve ismertük volna egymást Ki Kwang-al, pedig csak két napja találkoztunk igazán. Mit is válaszolhattam volna? Zavarba jöttem és csak tátottam a szám. Azt hiszem még el is pirultam. A kávé mentett meg, mert pont elém rakták és ki kellett fizetnem. Ahhoz képest, hogy az előbb nem találtam a tárcám, most csak bele kellett nyúlnom a táskámba és már ki is kaptam. Kifizettem és indultam vissza a munkahelyre.
- Noona, miért érdekel ennyire az ügynökség? – kicsit meglepődtem a kérdésen, de már nem voltam zavarban, ideges lettem. Féltem, hogy tud valamit, amit nem kellene.
- Újságíró vagyok, cikket kell írnom. – válaszoltam végül.
- Kicsit kérdezősködtem Maya barátnődtől, remélem, nem gondolsz rólam semmi rosszat.
- Mégis mit gondolhatnék? Hogy egy zaklató vagy? – végignéztem rajta, ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó. – Nem nézem ki belőled. De mégis mikor beszéltél te Mayával és mióta vagytok ilyen jóban?
- Nem zaklatlak, csak leszólított a városban és beszélgettünk. Szóba kerültél és így… - nyitva hagyta a mondat végét- Érdekes dolgokat mondott.
- Ne higgy neki, úgy hülye ahogy van. Nekem viszont vissza kell mennem dolgozni.
- Zavar, ha elkísérlek?
Nem válaszoltam, csak félmosolyra húztam a számat és Ő is ugyanígy tett. Csigaléptekben sétáltunk, a jeges kávé a kezemben már felmelegedett. Ha ránéztem, akaratlanul is a múltam jutott eszembe, de valahogy mégsem zavart. Ki Kwang szimpatikus volt nekem, mint ember, de távolságtartó voltam.
- Azt hittem közvetlenebb ember vagy.
- Az vagyok, csak nem szoktam a Cretiv Entertainment- el bratyizni.
- Miért? – húzta fel a szemöldökét. – Ennyire utálod az ügynökséget?
- Meg van rá az okom…
- Miért érzem azt, hogy jobb, ha nem tudom miről van szó?
- Mert jobb is. – A telefon mentett meg a további kényes beszélgetéstől, de amit hallottam sem volt valami fényes.
- Itt vagyok az ajtóban James. – szóltam bele, de kollégám, már folytatta is tovább. – Mi az, hogy lelépett a szerelő? Mi van a lég kondival? – a hallottak után egy pillanatra elvettem a fülemtől a telefont és mély levegőt vettem az orromon keresztül, majd visszaraktam. – Mindjárt fent vagyok.
- Megnézzem? – ajánlkozott fel Ki Kwang.
- Értesz hozzá? – húztam fel a szemöldököm.
- Ezermester vagyok.
Nem tiltakoztam, nekem már ugyan mindegy volt, csak működjön.
James kezébe nyomtam a kávét és az irodámba mentem. KiKwang mindent alaposan feltérképezett. Szerintem most először járt szerkesztőségben, vagy legalábbis itt még nem volt. Míg Ő bütykölt én próbáltam nem ideges lenni, mivel a ventilátor az asztalomról lesöpört mindent, amit csak tudott, így azokat szedtem össze.
- Megfognád ezt? – nézett hátra.
- Ki? Én? – mutattam magamra
- Van itt még valaki?
- Én tuti nem fogom meg, történni fog velem valami.
- Peches Ah Ri. – nézett a papírjaimra, de aztán meglátta a nem épp jókedvű arckifejezésem egy pillanatra. – Bocsi, csak eszembe jutott. Miért lett ez a beceneved?
- Lássuk csak… A főiskolán elkaptak puskázás közben, természetesen csak egyszer akartam kipróbálni, aztán a tanszobán rám bízták, hogy szellőztessek ki. Megoldottam egy darabig… - vigyorogtam az emléken.
- Kitörted? – nevetett fel.
- Ki. – nevettem én is
- Tényleg hihetetlen vagy.
- Valószínű a világon az egyetlen ilyen peches. – mosolyogtam, míg Ő a segítségem nélkül tovább szerelt. Szerintem rájött, hogy jobb, ha távol tartom magam tőle.
- Nem te vagy az egyetlen. Hyung mesélt nekem a volt barátnőjéről és hasonló volt, mint te.
- Megnyugtató. – mondtam
- Mióta vagy újságíró?
- Két éve, de már a főiskola alatt is szerkesztettem, így mondhatom, hogy négy éve.
Felállt a kütyü mellől.
- Na, ezzel kész volnék… - már csak fel kellene szerelni.
- Megjavítottad?
- Nem… - nevetett- Ennek annyi.
- Remek. – csaptam a combomhoz az összekeveredett papírjaim. – Mivel gondot okoztam, szeretném kifizetni.
- De nem kell.
- Szeretném, nyúltam a táskámért.
- Az eszedbe se jutott, hogy nem ajánlottam volna fel, ha ez gondot okozott volna nekem?
Nem tudtam vele vitatkozni, ebben volt valami.
- Cserébe meghívlak majd valamire.
- Jól hangzik. – biggyesztette az ajkait. Már épp mondani akartam, vagyis helyesbíteni, hogy ez nem randi, mikor ismét megszólalt a telefonom és elfelejtettem mindent az adrenalintól. Nem foglalkoztam senkivel, csak dadogtam tovább a telefonba, miközben cuccokat pakoltam a táskámba.
- Értem! Ott leszünk egy fél óra múlva. Ne adja másnak, megcsinálom! – hadartam, majd letettem a telefont. Kiszaladtam az előtérbe, de James nem volt sehol. Enyhe káromkodás hagyta el a számat.
- Várj meg itt és ne menj sehova. – utasítottam a még mindig az irodámban álló fiút. Bólintására berohantam a kis fürdőszobámba, s átvettem a laza farmeros összeállításomat, egy fekete szűk szoknyámba, amiben valószínű iszonyatosan melegem lesz, s egy fehér blúzt választottam hozzá. Kibontottam a hajam, amilyen gyorsan csak lehetett, s beletúrtam, hogy álljon is valahogy. Körülbelül, mint aki az imént ébredt, de nem tudtam vele mit kezdeni, nem volt rá idő. Sötétebb szemfestéket dobtam fel és piros rúzst. Ugyanolyan piros körömcipő egészítette ki a gyorsan magamra rángatott összeállításomat.
- Kész vagyok. – léptem ki kissé lihegve az ajtón, s a székemben ülő fiúra néztem. Nem szólt, csak tátott szájjal mért végig. Gyorsan lentebb húztam a szoknyámat a combomon. – Mehetünk?
- Elnézést, nem tudja, hogy hol van az a lány, aki az előbb itt volt? – állt meg előttem.
- Ne hülyülj. – zavarba jöttem, de erre most egyáltalán nem volt időm. – Segítesz nekem? – emeltem fel a kamerámat.
- Persze Agasshi, hová kísérjem farmerban és pólóban?
- Egy interjúm lesz és jelenleg te vagy az egyetlen ember, aki ki tud húzni a pácból. Ne aggódj a ruha miatt, megoldjuk. – Már fordultam is ki, egészen a portáig. A portásunk vékony alkatú, idős ember volt. Ő tartotta kézben a rendet a szerkesztőségben. Imádtam reggelente, ahogy üde mosollyal fogad és hangosan szép jó reggelt kíván. Mindig mosolygott és kedves volt velem, akárhányszor találkoztunk.
- Jó napot, Ah Ri kisasszony.
- Jó napot Ajusshi. – ahogy végignéztem rajta, kék nadrágot és fehér inget viselt, a nadrághoz illő zakóval. – Kölcsön adná a zakóját pár órára? – Alig fejeztem be a mondatot és már ki is bújt a ruhából és a kezembe adta. – Köszönöm! – adtam tovább Ki Kwangnak és integetve rohantam ki a hőségtől fülledt utcára. Az utca szélén ugráltam taxi után, s ahogy megállt, már be is pattantam, majd átcsúsztam a túloldalra, hogy kísérőm is be tudjon szállni. Én az autó bal oldalán, Ő pedig a jobb oldalán ült, idegesen morzsolgatva a kezeit. Én csak mosolyogtam ki az ablakon, hogy ne nevessem el magam. Aranyosnak találtam az idegességét. Végül megkérdeztem:
- Ideges vagy?
- Csak egy kicsit. Még sose csináltam ilyet. De talán menni fog a képkészítés.
- Remélem. – nyugtáztam.
A helyszínre érve, megigazítottam a szoknyámat és megköszörültem a torkomat, mielőtt beléptem volna a szobába.
Ahogy kinyitottam egy rövid ruhás lány épp sminket kent fel, a mai riport alanyomra. Udvariasan elnézést kértem és beléptem, nyomomban a kissé feszült Ki Kwang-al, aki lehajtott fejjel követett.
- Jó napot! Bang Ah Ri vagyok. A Bomb News megbízásából vagyunk itt. Én készítem ma az interjút.
- Jó napot! – állt fel, mostanság Korea legfelkapottabb színésznője, hogy üdvözöljön. Széles mosolya volt, ahogy azt illik, szép és megnyerő ruhája volt. Valószínű annyiba is került, mint egy havi fizetésem. Csinos volt és tőlem tudomásom szerint csak 3 évvel idősebb. Rögtön a hátam mögé pillantott, hogy üdvözölje a terem egyetlen férfiját. Kissé balra léptem, hogy helyet adjak.
- Kiki! – kiáltott fel és a fiú nyakába borult.
- Noona! – nyögte a fiú, még mindig az ölelésbe.
- Hogy kerülsz te ide? Csak nem otthagytad a show business-t ?
- Ah~ Még be sem kerültem, hogy hagyhattam volna ott? Csak egy barátomnak segítek. – válaszolta széles mosollyal, én meg kellemetlenül és kissé értetlenül álltam mellettük. – Nagyon csinos vagy Noona. Meglepetésként ért, hogy itt találkozunk újra.
Kezdtem úgy érezni, hogy zavarok. Mert időközben, csak édes hármasban maradtunk a szobában.
- Elnézést, megkezdhetjük a riportot?
- Ah~ Elnézést, persze. – Rögtön helyet foglalt, mint egy igazi előkelőség és bele is kezdtünk. Tökéletes választ adott minden kérdésemre, nem tudtam belekötni, ha akartam volna sem, de nem akartam. Örültem neki, hogy megkaptam ezt a feladatot és nem akartam hálátlan lenni, csak egy jó riportot összerakni. Ettől függetlenül bökte a csőröm a folyamatos turbékolás, így elindultam magamba, miután illedelmes mosollyal elköszöntem, s közöltem, hogy én megyek előbb. Még ki sem értem a bejárati ajtón, de Ki Kwang utolért.
- Ah Ri! – Nem reagáltam, csak próbáltam leinteni egy újabb taxit, miközben folyamatosan szedtem a lábam. – Bang Ah Ri! – még mindig követett és a nevem kiabálta. – Noona!!! – ordította el magát, mire megálltam, s egy taxi is mellettem.
- Köszönöm, hogy ma segítettél. Úgy látom, hogy sok kapcsolatod van, a hírességekkel. – a hangomban némi szarkazmus bujkált, nem tudom, hogy ettől mosolygott, vagy valami egész más miatt. – Felhívnál, ha van valami, ami engem érdekelhet? – nyúltam bele a táskámba, nem törődve a vigyorával, s átnyújtottam neki egyszerű, letisztult névjegykártyámat, egy violinkulccsal a jobb sarkában, majd beszálltam a leintett taximba. Kissé gyerekesnek éreztem magam, de már teljesen mindegy volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése